06.16.
1100
Bloom napi promenád
koncert
Az Ifjúsági Fúvószenekar koncertje
Időpont
2006.06.16.
11.00—12.00
Helyszín
Bartók Béla Zeneiskola, Rákóczi Ferenc utca, Éva Malom előtti tér
1200
Megnyitó
ünnepi megnyitó és lobogózás
"A hivatalos startot a Fő tér átalakítása miatt az Iseumba áthelyezett megnyitó ceremónia jelentette, amelyen ír és magyar zászló (szél híján nem beszélhettünk lobogóról), egy a Képtár elé helyezett, óriásokra méretezett szék, valamint a Bartók Béla Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarának játéka jelezte a járókelőknek: a leharcolt szentély szomszédságában ismét összegyűltek a bloomolók. A déli hőségben megnyugvással vehette tudomásul a – nagyrészt a média képviselőiből, valamint néhány Joyce-fanatikusból álló – közönség, hogy a védőital a legnemesebb kivitelben, Guinness formájában áll rendelkezésre. A rendezvényt évek óta megtisztelő Brandan McMahon ír nagykövet és Ipkovich György szombathelyi polgármester Leopold Bloomot, a rendezvényt és a várost méltató szavai után a Joyce Társaság tagjai megpecsételték a nyitóhelyszínt. A polgármester és a nagykövet ezután meglátogatta James Joyce Fő tér 40-41. alatt található szobrát, mintegy külön is leróva tiszteletüket a neves író előtt." (Nyugat.hu)
"Végül is megérkezik egy nagyobb csoport, feltehetően a Bloom-nap kemény magja, akik már megjárták a fél tizenkettes előprogramokat is. Így körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében a szervezők röviden visszatekintenek a szombathelyi Bloomsday immár 12 éves történetére, és kifejezik abbéli reményüket, hogy a tradíció folytatódni fog az általuk lerakott alapokon. Brendan McMahon, az ír nagykövet rövid beszédében a történelmi környezetre hívja fel a figyelmet és azt az információt osztja meg a hallgatósággal, hogy a Bloom-napot másnap – június 17-én – saját születésnapja követi, ami hasonlóképpen fontos számára. Ipkovich György azt hangsúlyozza, hogy habár a város az átalakulás, a változás állapotában van, változatlanul nyitott szívvel és kapukkal várja a Joyce-rajongókat." (Alon.hu)
Időpont
2006.06.16.
12.00—12.30
Helyszín
Iseum
1230
Bloom Unió
installációk
Az Iseumtól a Berzsenyi Dániel Főiskoláig és vissza a Képtárig egy előre megtervezett, kb. 2 km-es útvonal, képzőművészek által készített installációk között. (Nyugat.hu)
Időpont
2006.06.16.
egész nap
Helyszín
Iseum – Berzsenyi Dániel Főiskola – Képtár
1230
Pecsételés
akció
A Művészetek Házától a Romkertig vezető út lepecsételése
Időpont
2006.06.16.
12.30—13.00
Helyszín
Iseum – Művészetek Háza – Romkert
1230
Café Bloom
beszélgetés
Beszélgetés és szövegolvasás több nyelven (angol, magyar, olasz). A téma: "Szombathely, a polgárváros – a XIX-XX. század fordulóján"
Vitaindítót mond: Szabó Gábor
Együttműködő partner: Európa Tanulmányok Intézete
Vendégek: Nagy Endre, Szabó Gábor, James M. Skelly, Pusztay János
Moderátor: Kovács Ági és Pogácsa Zoltán
Időpont
2006.06.16.
12.30—14.00
Helyszín
Művészetek Háza (Szalon)
1230
Kéz a kézen
akció
Kézlenyomat a résztvevőktől
Időpont
2006.06.16.
12.30—13.00
Helyszín
Művészetek Háza – Romkert
1230
Digit-Bloom
kiállítás
Résztvevők: Bonyhádi Károly, Csáky László, Dénes Nóra, Gyenis Tibor, Farkas Dénes, Járeb Andrea, Nagy Róbert, Rosta József, Szabó Gábor, Szilágyi Lenke, Szekér Ernő, Szirtes János, Szenteleki Dóra
A kiállítás június 1-jétől volt látható.
"A tárlat meglehetősen modern alkotásai kellemes perceket okozhattak a látogatóknak (...), amelyben Paul Auster Timbuktu című regényéből vett idézetek, valamint az azokhoz igazított illusztrációk segítségével egy fiatal fiú és a Fluxus hajfény nem éppen rózsás viszonyát kísérhettük nyomon." (Nyugat.hu)
Időpont
2006.06.16.
12.30—13.00
Helyszín
Művészetek Háza
Szervező
Művészetek Háza
1400
James Joyce: Kiadatlan írások
könyvbemutató
A kötetet bemutatja: Kappanyos András (irodalomtörténész). Közreműködik: Zsótér Sándor (színművész, rendező).
Időpont
2006.06.16.
14.00—15.30
Helyszín
Művészetek Háza (Szalon)
Szervező
Művészetek Háza
1430
Interaktív Mandala
kiállítás
Résztvevők: Szirtes János, Bodóczky Antal és tanítványaik (Moholy Nagy Művészeti Egyetem, Budapest)
Időpont
2006.06.16.
14.30—17.00
Helyszín
Művészetek Háza (Pincegaléria)
Szervező
Művészetek Háza
1430
Tér történetek
kiállítás / installációk
Résztvevők: feLugossy Lászó, Grubánovits Attila, Koller László, Nagy Csaba, Nagy Róbert, Szilárdi Béla, Szurcsik József
A résztvevő alkotók "munkái a nap folyamán születnek, megteremtik saját idejüket, terüket - és történetüket az eseményben". (Nyugat.hu)
Időpont
2006.06.16.
egész nap
Helyszín
Bartók terem, Mélygarázs, Posta-köz, Stephen Dedalus sétány, Berzsenyi Dániel Főiskola
1430
Vándornyomok, vándorjelek
akció / installációk
Résztvevők: Művészeti Kar (Pécs) – Kormos Kriszta, Rádi Hajni, Verebélyi Olga, Farkas Attila, Rigó Tamás, Lődör Dana, Guba
"A társaság utcazenél, kalapozik a Bloom-bridge és Stephen Dedalus sétány közti területen. Emellett installációt készít, és "vándornyomokat, vándorjeleket" hagy maga után az utcán. A hagyományokhoz híven kocsmát is látogatnak ők!" (Nyugat.hu)
Időpont
2006.06.16.
egész nap
Helyszín
Bloom-bridge – Stephen Dedalus sétány
1430
"híd, sétany, tér... tér, amely ad, hívógat es befogad. kitérés. lehet. lehetetlen? elkerülni az elkerülhetetlent!"
akció / installációk
Résztvevők: Csáki Ivett, Finta Bálint, Hegedűs Adrián, Rasperger Dávid (PUK Csoport)
Időpont
2004.06.16.
egész nap
Helyszín
Bloom-bridge – Stephen Dedalus sétány
1500
Homo Ludens Zenés Színpad: Kapcsolatok
táncjáték
Zene: Kondor Tamás, Balázs Gergely, Menyhárt Péter
Koreográfia: Wallner Anett, Ostyola Zsuzsanna, Fábián Krisztina
Rendező – koreográfus: Németh Gyöngyi
Időpont
2006.06.16.
15.00—16.00
Helyszín
Berzsenyi Dániel Főiskola díszterme
1600
Joyce-i Uniók
XX. Nemzetközi James Joyce Szimpózium
Plenáris ülés
Időpont
2006.06.16.
16.00—17.00
Helyszín
Berzsenyi Dániel Főiskola díszterme
Szervező
Magyarországi James Joyce Társaság Kulturális Egyesület
1600
A zsidóság szerepe a XIX-XX. század fordulóján Szombathelyen
kiállítás
Együttműködő partner: Szombathelyi Zsidó Hitközség
Időpont
2006.06.16.
16.00
Helyszín
Berzsenyi Dániel Főiskola
1730
Three Fragments from A Portrait of the Artist as a Young Man
koncert
Eblama Seiber Mátyás: Three Fragments from "A Portrait of the Artist as a Young Man" kamara-kantáta (Magyarországi ősbemutató – klarinétverseny)
Közreműködik: a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar
Klarinét: Horváth László
Vezényel: Robert Houlihan
A koncertet a Magyar Rádió rögzíti.
Időpont
2006.06.16.
17.30—18.30
Helyszín
Bartók Terem
1900
Szombathely-Dublin korridor 1994-2005
kiállítás
Polgármesteri köszöntő: A szombathelyi Bloomsday 12 évének dokumentumai.
A kiállítás kurátora: Rasperger József
Megnyitja: Barták Balázs főiskolai docens
Időpont
2006.06.16.
19.00—19.30
Helyszín
Szombathelyi Képtár
1900
Interaktív Mandala
kiállítás
Résztvevők: Szirtes János, Bodóczky Antal és tanítványaik (Moholy Nagy Művészeti Egyetem, Budapest)
Időpont
2006.06.16.
19.00—23.00
Helyszín
Szombathelyi Képtár
2000
Ulixes
koncert – intraperszonális opera
"Az Ulixes az átélt idő személyen belüli szereplehetőségeivel foglalkozik, a zene és a kép nyelvén. Tudatopera, - opera alatt az egy-műfajúságot, a művészeti műfajok összegző megjelenését értve. A kérdés: benne vagy-e az Időben? Vagy kívüle létezel?"
Írta és rendezte: Ágens, látványtervező képzőművész, filmek: Tasnádi József, ének: Ágens és a Szent Efrém Bizánci Férfikar, zenészek: Jávorka Ádám (brácsa), Mogyoró Kornél (percussion), táncos: Négyesi Móni, operatőr: Bredár Zsolt, beszélgetőtárs: Ivacs Ágnes, koreográfus, fényterv: Gergye Krisztián, jelmeztervező: Béres Móni, maszk: Károlyi Balázs, hang: Boudny Ferenc, fény: Totó
"A színpad (sőt a nézőtér és a kinti kávézó) minden része más-más idősíkot képvisel, amelyek között Ágens szabadon mozoghat; átjárása van az idősíkokon - ellentétben determinált, egy meghatározott korhoz kötött szereplőivel. Ugyanígy 'átjár' a hangja is a különböző hangszínek, hangmagasságok, artikulátlan hörgések és húsba vágó dallamok közt. Ő az abszolút főszereplő - a többiekhez viszonyítva időn kívül." (Vida Virág: Privatizált idő - Színház, 2006. január)
Időpont
2006.06.16.
20.00—21.00
Helyszín
Szombathelyi Képtár
2100
Szó: két kép között
a Dáblin folyóirat 8. számának kiállítása
DÁBLIN No.8 grafikai mappa bemutatása (kiállítás és lapterjesztés); DÁBLIN No. 1-7. (retrospektív kiállítás); TÉR-typo (kiállítás)
Szerkesztő: Nádai Ferenc
Alkotók: Árendás József | Bán Miklós | Bohony Bea | Bonyhádi Károly | Boskovitz Oszkár | Csatai Péter | Czakó Zsolt | Domján Gábor | Eln Ferenc | Erky-Nagy Tibor | Farkas Anna | Fábián Noémi | Fábián Áron | Futó Tamás | Gerhes Gábor | Gombos Lajos | Halasi Zoltán | Herbszt László | Juhász Dávid | Kassai Ferenc | Kálmán Tünde | Kiss István | Kiss László | Klausz Andi | Kóthay Gábor | Kuszkó Rajmund | Lázár Szilvia | Ligetfalvi Zsolt | Lobler Ferenc | Lőrinc Attila | Marcell Tamás | Marczali Ágnes | Murakeözy Gabriella | Nádai Ferenc | Németh L. Gábor | Orosz István | Őri Kiss István | Raszler Tibor | Sellyei Tamás | Simon József | Szegi Amondo | Szőnyei György | Tepes Ferenc | Tooth Gábor Andor | Tóth György | Tóth Yoka Zsolt | Vizvárdi András
Megnyitóbeszéd: Faragó Kálmán
Elhangzik: Kondor Ádám: Joyance - for Saint Julius Hydrophilos (zene a Finnegans Wake töredékeire)
Bevezető: Somogyi Krisztina
Időpont
2006.06.16.
21.00—23.00
Helyszín
Szombathelyi Képtár
Szervező
Dáblin
2200
Mikor az idő törni kezdett
tánc
"A duett a társfüggőség, az egymásra utaltság, a párkapcsolati kiszolgáltatottság képeit sorakoztatja fel. Arra keresi a választ, hogy meddig tart vajon a szeretet, és mikortól válunk egymás élősdijévé?" (Nyugat.hu)
Koreográfus: Pataky Klára
Táncolják: Réti Anna és Szabó Csongor
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Nagy Viktória
A koreográfiát Mogyorósi Éva animációi egészítették ki.
Időpont
2006.06.16.
22.00—22.30
Helyszín
Szombathelyi Képtár
2300
Anima Sound System
koncert
Az Anima Sound System We Strike című új albumának bemutatója. A lemezen olyan neves művészek és tudósok működnek közre, mint Noam Chomsky, Heidi Levo, JC001, Jeremy Thompson vagy Alison Boston. A téma alapvetően az alterglob gondolkodás kifejtése, a Beatles Revolution-jának kanna-reggae-feldolgozása, HC-ugrálás, pörgés, hangerő és vizuális élmény. (Nyugat.hu)
Időpont
2006.06.16.
23.00—00.30
Helyszín
Iseum